A kétezres évek eleje, vagyis pályakezdése óta figyelem Kontra Ágnes pályáját, s folyamatos, egyenletes eltolódást látok a földies jellegű képi világtól az égi szférák felé. Kezdettől fogva az absztrakt festészet vonzásában alkotott, még ha ezt eleinte bizonyos tájképi tendenciák árnyalták is. A 2006-ban festett Lépcsők és utak című sorozatán úgy tűnhetett, a címadó témákat festi,…

Ezzel a szöveggel nyitottam Agnes Kontra kiállítását a B32 Galéria és Kultúrtérben. Lassan kell olvasni, majdnem mintha vers volna: Látósdit fogunk játszani a testvéremmel. Lehunyom a szemem, a testvérem is lehunyja az övét, a nap felé tartja az arcát, a nap átsüt a szemhéján, át a bőr és rétegein, át az erek falain, át az izmok szövetein, át…

_ a jelenért / _ for the present A teremben Kontra Ágnes helyspecifikus installációja látható. Az elnevezés arra hívja fel a figyelmet, hogy itt a műtárgy a megszokottól eltérő módon van kiállítva. A művet hangsúlyosan veszi körbe a tér, ami a kiterjesztett mű részét alkotja, a kettő együtt képez oszthatatlan egységet. Ez az egység hozza…

Álljunk meg és csöndesedjünk el egy pár percre egy fontos épületavató ünnepség közepette, mert a figyelmüket most egy képre, egy festményre szeretnénk rá irányítani. Nem véletlenül használtam a „csöndesedjünk el” kifejezést, mert Kontra Ágnes festőművész itt látható képének is egyik atmoszférikus jellegzetessége – értelmezésemben – a csend, ugyanakkor, amikor ezzel szimultán módon, a képen hangsúlyos…

Mielőtt az itt látható anyag teljes egészében összeállt pár alkalommal beszélgettünk a művésszel, s szóba került a kiállítás címe is. Valószínűleg a műveket semmilyen módon nem befolyásolta – vagy befolyásolná, kizárólag az idegen nyelvű látogatóknak adna némi támpontot, ha a kiállítás címe angolul is olvasható lenne. Nekem egészen döbbenetes volt, amit Ági elmesélt, hogy több…

Megvolt ez a cseresznyevirágzás valamelyik távoli tavaszon, és szemlélted már hanyatt dőlve a lombokat így. Megvolt, de lefotózni nem lehet az ilyesmit, az nem idéz illatokat így sosem.

Táj, pára, hegy, virág, felhő. Egymást fedő színrétegek rajzolják ki az alig felismerhető, inkább csak sejthető természeti alakzatokat. A táj harmóniáját sohasem zavarja meg emberi lény, legvégső lényegét látjuk az elemeknek: a maga minőségében mutatkozik meg a lomb, a pára, a levegő. Gyanítható, hogy nem valóságos tájakat látunk, a természeti motívumok csak megjelenítő eszközei a…

Figyelmem középpontjában a színekkel megjelenített tér áll. Jelenlegi sorozataim (2013) kiindulási alapja a fény, a szivárvány színei, a felhők, a virágzó fák. A virágzó fák az égbolt előtt egyszerű színfoltokká válnak a szemünk előtt. A közelségtől, vagy a messzeségtől elmosódnak. 

Mintha a természet szállt volna a vásznakra a maga teljes, megkérdőjelezhetetlen és ésszel fel nem érhető minőségében. Fellélegzek, és legszívesebben hátradőlnék. Ezek a képek szemlélődésre és ellazult, befelé történő utazásra hívnak. Felhők, földekről felszálló pára, hegyvonulatok, utak varázsolnak el, kacéran csalogatnak egy máshogyan érzékelhető világba.

„A lélek fénye színekbe költözik, a színek alakot öltenek, a formák megmozdulnak, a mozdulat hangot ad. És vers szól és kép kerül a falra.” (Mányoki Endre, író, kritikus, a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa – Harmatpont c. kiállításának megnyitójára)