Mielőtt az itt látható anyag teljes egészében összeállt pár alkalommal beszélgettünk a művésszel, s szóba került a kiállítás címe is. Valószínűleg a műveket semmilyen módon nem befolyásolta – vagy befolyásolná, kizárólag az idegen nyelvű látogatóknak adna némi támpontot, ha a kiállítás címe angolul is olvasható lenne. Nekem egészen döbbenetes volt, amit Ági elmesélt, hogy több angol anyanyelvű barátja sem talált az angolban az ÁTLÁTÁSOKra megfelelő szót. A magyar nyelv kifejezőkézsége lenne ennyire gazdag? Magyarul az átlátás rengeteg asszociatív és konkrét jelentéssel is rendelkezik. Elsődlegesen valami felületen, vagy nyíláson keresztüli átlátásra, vagy valami felett való konkrét átlátásra, vagy mint „átlátásra a szitán”, a látszaton túli igazság ismeretére utal, vagy egy probléma megoldásának gyors felismerését is jelentheti.

Táj, pára, hegy, virág, felhő. Egymást fedő színrétegek rajzolják ki az alig felismerhető, inkább csak sejthető természeti alakzatokat. A táj harmóniáját sohasem zavarja meg emberi lény, legvégső lényegét látjuk az elemeknek: a maga minőségében mutatkozik meg a lomb, a pára, a levegő. Gyanítható, hogy nem valóságos tájakat látunk, a természeti motívumok csak megjelenítő eszközei a belső képeknek, melyek a fenség, az erő, a magány lírai megfogalmazásai. Ezek a szálak ágyazzák be Kontra Ágnes műveit az európai művészeti hagyományba.

Figyelmem középpontjában a színekkel megjelenített tér áll.

Jelenlegi sorozataim (2013) kiindulási alapja a fény, a szivárvány színei, a felhők, a virágzó fák.
A virágzó fák az égbolt előtt egyszerű színfoltokká válnak a szemünk előtt.
A közelségtől, vagy a messzeségtől elmosódnak. 

Mintha a természet szállt volna a vásznakra a maga teljes, megkérdőjelezhetetlen és ésszel fel nem érhető minőségében. Fellélegzek, és legszívesebben hátradőlnék. Ezek a képek szemlélődésre és ellazult, befelé történő utazásra hívnak. Felhők, földekről felszálló pára, hegyvonulatok, utak varázsolnak el, kacéran csalogatnak egy máshogyan érzékelhető világba.

Anyag, szín, lélek, fény - az alkotó ember eszköztára. Az emberé, aki megjárta Platon barlangját fölfelé, a fény felé, és visszatérvén be akar számolni arról, amire nincsen szó, sem emlék. Hoz magával valamit, amit nem lehet átadni. Hozza magában a patak tükrét, de a barlangban nincsen víztócsa sem. Hozza a Napot, de a barlangban csak tűz van.

Oberbank - Második magyar kortárs művészeti kiállítás
Kiállítók: Kontra Ágnes, Krajcsovits Éva, Szűts Miklós, Váli Dezső, Vojnits Erzsébet

Biztosan Önök közül is sokan átélték már azt az érzékcsalódást, amikor hosszú, autón, buszon, vagy vonaton töltött utazás után, ami alatt órákig a szembe jövő táj filmje pergett a szemeink előtt, megállva és mozdulatlanul magunk elé meredve azt tapasztaljuk, hogy valami különös lassúsággal mintha szembejönnének a tárgyak, egész környezetünk. A mozdulatlanság, miközben láthatóan áll, mégis mozogni látszik. A kifáradt retina, a látóidegek megtréfálják az embert.

A természetben nincsenek színek. A természetben anyagok vannak, struktúrák, kölcsönhatások, törvényszerűségek, folyamatok, és még ki tudja, mi minden. Színek nincsenek. Idő sincs, csak egymás utániságok rendszere. Szép sincs, és hasznos sincs. A természetben természet sincs. A szín, az idő, a szép, a hasznos, a természet meg a többi fogalom: mind elvonatkoztatás. Nekünk van szükségünk rájuk, nem az Univerzumnak. Nekünk, embereknek. De miért?

Plesz Antal építész mester aforizmája szerint „Korkülönbség már pedig nincsen, csak kor van és különbség.” Vagyis mindegy, fiatal vagy-e vagy öreg, ha jó, amit csinálsz, akkor jó, ha meg rossz, akkor azt semmi sem menti. Szóval nem egyszerű az induló művész munkáinak sajátosságát megragadni, mert nem az életkorral kell foglalkoznunk, hanem a művekkel, engem mégis érdekel a művészi pályakezdés helyzete. Kontra Ágnes a lehető legjobban indul, hiszen ott van festményeiben az a felütés, a festői probléma felvetése, amely megalapozza a művész jövőjét. Ez a felvetés pedig a semmit, a tárgyat és a szemlélőt magában foglaló közeg, másképpen atmoszféra megragadásának szándéka. (A közegről ő maga is beszél egy szövegében.)

Az első mozdulattól kezdve, az első ecsetvonástól, az első folt fölrakásától klasszikus ez a festészet, mert nem keres, hanem talál.

Az előzményről annyit biztosan tudhatunk, hogy Kontra Ágnes egyszer és mindenkorra eldöntötte, hogy az európai klasszikus táblakép festészet világát teremti újjá, ezen belül is a magyar képzőművészet azon iskoláját műveli, ahol a technikai és az intellektuális igényesség, a mívesség finom, rejtett, szemérmes lírával teljes.

©2017 - Kontra Ágnes